A jogszabály mai napon hatályos állapota

 

59/2008. (IV. 29.) FVM rendelet

vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméhez szükséges cselekvési program részletes szabályairól, valamint az adatszolgáltatás és nyilvántartás rendjéről

A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 110. § (14) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva - a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 165/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának a) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró környezetvédelmi és vízügyi miniszterrel egyetértésben - a következőket rendelem el:

A rendelet hatálya

1. § A rendelet hatálya kiterjed

a) a nitrátérzékeny területen valamennyi mezőgazdasági tevékenységet folytatóra, továbbá

b) az adatszolgáltatás és nyilvántartás tekintetében nitrátérzékeny területen kívül a külön jogszabály szerinti magánszemélyek háztartási igényeit meghaladó mértékben állattartást végző természetes és jogi személyre, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságra is.

Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában:

1. csúszócsöves (csőfüggönyös) eljárás: olyan hígtrágya kijuttató géppel, illetve szóróegységgel folytatott művelet, melynek során a kiszórandó hígtrágyát a központi elosztón keresztül egymás mellett felsorakoztatott csöveken juttatják ki közvetlenül a talaj felszínére;

2. hígtrágya: a külön jogszabály szerint meghatározott folyékony halmazállapotú, hidraulikusan szállítható szervestrágya;

3. intenzív legeltetéses állattartás: olyan legeltetéses állattartás, melynek során a külön jogszabályban meghatározott állategységben (a továbbiakban: ÁE) kifejezett állatsűrűség az 1,8 ÁE/ha értéket meghaladja;

4. istállótrágya: az állati ürülék, a bélsár és a vizelet keveréke szilárd halmazállapotú nedvszívó alomanyaggal, vagy a nélkül, nem beleértve a hígtrágyát;

5. szervestrágya: az állatállomány által ürített trágya, illetve a trágya és az alom keveréke, feldolgozott formában is, idetartozik különösen a hígtrágya, az istállótrágya;

6. talajvédelmi terv: a külön jogszabály szerint talaj- és vízvédelmi követelmények meghatározásához készített szakanyag;

7. téli legeltetés: trágyázási tilalmi időszakon belül, azaz minden év november 15. és február 15. között történő legeltetés.

Cselekvési Program

3. § A cselekvési program a Helyes Mezőgazdasági Gyakorlat (a továbbiakban: HMGY) e rendeletben foglalt előírásainak betartása az 1. § a) pontban meghatározott mezőgazdasági tevékenységet folytatók számára.

Helyes Mezőgazdasági Gyakorlat kötelező előírásai

4. § (1) Évente mezőgazdasági területre szervestrágyával kijuttatott nitrogén hatóanyag mennyisége nem haladhatja meg a 170 kg/ha értéket, beleértve a legeltetés során az állatok által elhullajtott trágyát, továbbá a szennyvizekkel, szennyvíziszapokkal, valamint szennyvíziszap komposzttal kijuttatott mennyiséget is. Legeltetésből, továbbá az állattartó telepről származó kijuttatásra kerülő nitrogén hatóanyag mennyiségének meghatározásakor az 1. számú mellékletben meghatározott értékekkel kell számolni.

(2) Tilos kijuttatni trágyát november 15-től február 15-ig, kivéve az őszi kalászosok fejtrágyázását, ahol február 1-jétől a trágyakijuttatás a (8) bekezdésben foglaltak figyelembevételével megengedett. A trágya kijuttatása során a 6. § (9) bekezdésben foglaltakat is figyelembe kell venni. Tilos kijuttatni könnyen oldódó nitrogént tartalmazó trágyát a betakarítás után, amennyiben ősszel nem kerül sor újabb kultúra vetésére.

(3) Amennyiben az állatsűrűségből származóan a kijuttatott trágya nem haladja meg éves szinten a 120 kg/ha nitrogén hatóanyag mennyiséget, úgy a téli legeltetés megengedett.

(4) Ültetvények esetében 15%-nál meredekebb lejtésű területeken csak a külön jogszabály szerinti talajvédelmi tervben meghatározott erózió elleni védelem biztosításával juttatható ki trágya.

(5) Hígtrágya nem juttatható ki 6%-os terepesés felett, kivéve csúszócsöves (csőfüggönyös) eljárással, melynek alkalmazása 12%-ig megengedett. Injektálási technológia 17% meredekségig alkalmazható.

(6) Műtrágya 12%-nál meredekebb lejtésű terület talajára csak haladéktalan bedolgozás mellett juttatható ki, kivéve a fejtrágyázás műveletét.

(7) 17%-nál meredekebb lejtésű területre trágya nem juttatható ki.

(8) Fagyott, vízzel telített, összefüggő hótakaróval borított talajra trágya nem juttatható ki.

5. § (1) A trágyázás során a tápanyagok közvetlenül vagy közvetve, beszivárgás vagy erózió útján sem juthatnak a felszíni vizekbe. Ennek érdekében nem juttatható ki:

a) műtrágya felszíni vizek partvonalának 2 méteres sávjában;

b) szervestrágya:

ba) tavak partvonalától mért 20 méteres sávban,

bb) egyéb felszíni vizektől mért 5 méteres sávban; a védőtávolság 3 m-re csökkenthető, ha a mezőgazdasági művelés alatt álló tábla 50 m-nél nem szélesebb és 1 ha-nál kisebb területű,

bc) forrástól, emberi fogyasztásra, illetve állatok itatására szolgáló kúttól mért 25 méteres körzetben.

(2) Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott védőtávolságok nem vonatkoznak a legeltetett állatok által elhullatott trágyára, amennyiben az az itatóhely megközelítése miatt következik be,

(3) Ivóvízbázis, távlati ivóvízbázis védőterületén, továbbá vízjárta területeken és a nagyvízi mederben a trágyázás során az e rendeletben meghatározott előírásokat a külön jogszabályokban foglaltakkal összhangban kell alkalmazni.

6. § (1) A mezőgazdasági területen a tápanyag-gazdálkodás tervezése során a kijuttatandó tápanyagok mennyiségének meghatározásakor figyelembe kell venni a talaj tápanyag-ellátottságát, a termesztett növénynek a termőhely adottságaihoz igazított termésszintjéhez tartozó tápanyagigényét.

(2) A kijuttatandó tápanyagok mennyiségének kiszámításánál az alkalmazott értékek nem haladhatják meg az 1-4. számú mellékleteiben szereplő értékeket.

(3) Hígtrágyázott területen, ahol az engedélykérelemhez készült talajvédelmi terv szerint a talajvíz a felszínhez képest 5 méteren belül van, a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény 49. § (1) bekezdés d) pontja alapján kiadott engedély kiadását követő harmadik évben a talajvíz szintjét és minőségét - elsősorban nitráttartalmát - az engedélyesnek meg kell vizsgáltatni, és az eredményeket a talajvédelmi hatóság részére meg kell küldeni. A talajvédelmi hatóság a talajvíz minőségére vonatkozó adatokat a külön jogszabály szerint évente egy alkalommal megküldi a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség (a továbbiakban: felügyelőség) részére.

(4) A kijuttatott istállótrágyát haladéktalanul, egyenletesen a talajba kell dolgozni.

(5) A trágyát a termesztett növénynek és a termőhely adottságainak megfelelő adagokban, egyenletesen, az alábbi szempontok figyelembevételével kell kijuttatni úgy, hogy az átfedések elkerülhetők legyenek. A talaj fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságaira gyakorolt kedvező hatás elérése érdekében:

a) olyan trágyaszóró gépeket kell alkalmazni, amelyek egyenletes keresztirányú szórásképet mutatnak,

b) a hígtrágya kijuttatását olyan gépekkel kell elvégezni, melyek közvetlenül a talajra vagy a talajba juttatják ki a hígtrágyát és egymenetben talajtakarást is végeznek,

c) a kijuttatás során biztosítani kell a fogásonkénti pontos csatlakozásokat annak érdekében, hogy a terület egészén egyenletes legyen a trágyaszórás,

d) a trágyakijuttatást csak rendszeresen karbantartott munkagépekkel lehet elvégezni, ezért a szakszerű ellenőrzésről évente legalább egyszer gondoskodni kell.

(6) Forgalomba hozatali engedéllyel rendelkező műtrágya, engedélyköteles szerves trágya, ásványi trágya, illetve letermett termesztő közeg az e rendeletben és a külön jogszabályban előírtak szerint használható fel.

(7) A kijuttatandó műtrágya hatóanyag mennyiséget az (1) bekezdésben foglaltak figyelembevételével, talajvizsgálatokra alapozottan kell meghatározni. A szükséges talajvizsgálatokhoz a külön jogszabályban foglaltak szerint kell talajmintát venni.

(8) Intenzív legeltetéses állattartás esetén szakaszos vagy pásztoroló legeltetést kell alkalmazni kivéve, ha az állattartó telepen az állománysűrűség meghatározásánál a figyelembe veendő állatok száma nem több mint 15 ÁE.

(9) Adott területen betakarítás után a megfelelő talajfedettséget biztosító növény alá csak abban az esetben juttatható ki könnyen oldódó nitrogéntrágya, így különösen hígtrágya, trágyalé, ammónium- és nitráttartalmú műtrágya, ha a trágyázás és vetés közötti időszak a 15 napot nem haladja meg. A kijuttatott hatóanyag nem haladhatja meg a csírázáshoz és az őszi-téli növekedéshez szükséges mennyiséget. Ezen kívül betakarítás után nitrogéntrágyát a szármaradványok lebomlásának elősegítéséhez lehet alkalmazni, legfeljebb a 3. számú melléklet C) pontjában meghatározott mennyiség figyelembevételével.

7. § Az öntözött terület talaját, valamint - amennyiben a talajvízszint 5 méteren belül elérhető - a talajvíz szintjét és minőségét 5 évente az öntözéshez a külön jogszabály szerinti vízjogi engedéllyel rendelkezőnek ellenőriztetni kell a külön jogszabályban meghatározott követelmények szerint. A talajvédelmi terv részeként a talajvédelmi hatóság részére beérkező, a talajvíz minőségére vonatkozó adatokat, vízvizsgálati eredményeket évente megküldi a felügyelőség részére.

8. § (1) Állattartó telepen képződött trágyát a (2)-(11) bekezdések szerint kialakított trágyatárolóban kell gyűjteni a külön jogszabályban meghatározott időpontot követően. A (2)-(11) bekezdésekben foglalt előírásoktól eltérni abban az esetben lehet, ha az állattartó a tartási hely szerint illetékes felügyelőségnek bejelenti és igazolja, és ezt e rendelet szerinti adatszolgáltatása során jelenti, hogy a trágya közvetlen termőföldön történő felhasználását továbbiakban nem folytatja, azaz a keletkező trágya meghatározott időközönként feldolgozásra kerül, így különösen komposzt, fermentálási vagy biogázüzem alapanyagként. Ez esetben olyan méretű, vízzáróan szigetelt trágyatárolót kell kiépíteni, amely biztosítja az elszállításig a trágya biztonságos tárolását.

(2) Trágyatároló műtárgyak méretezésekor figyelembe kell venni azt a többlettárolási igényt, ami a kijuttatásra használt területen fennálló, előre nem látható, szélsőséges vízjárási viszonyokból - különösen belvíz, valamint fakadó és szivárgó vizekből származó elöntés - adódhat. A trágyatárolók méretének, illetve minőségének meghatározásakor, legalább az 5. számú melléklet 1. és 2. pontjaiban szereplő értékeket és előírásokat kell figyelembe venni.

(3) Hígtrágya, trágyalé kizárólag műszaki védelemmel ellátott tartályban vagy medencében tárolható. A tárolótartály, medence anyagát úgy kell megválasztani, hogy az a korróziónak ellenálljon, élettartama legalább 20 év legyen.

(4) A (3) bekezdésben meghatározott követelményeket csak e célnak megfelelő építési termékekkel lehet megvalósítani, melyek alkalmasságát az építési termékek műszaki követelményeinek, megfelelőség igazolásának, valamint forgalomba hozatalának és felhasználásának szabályairól szóló külön jogszabályban foglaltak szerint kell megállapítani. A szivárgásmentességet és korrózióállóságot a trágyával érintkező felülettel, az ezt alkotó anyaggal kell biztosítania. A tervezés során figyelembe veendő előírásokat e rendelet 5. számú mellékletének 5.2. pontja tartalmazza.

(5) A hígtrágyatároló kapacitását a külön jogszabályban meghatározott időpontig 6 havi hígtrágya befogadására kell alkalmassá tenni.

(6) Istállótrágyát szivárgásmentes, szigetelt alapú, a trágyalé összegyűjtésére is alkalmas gyűjtőcsatornákkal és aknával ellátott trágyatárolóban kell tárolni. A trágyalé a hígtrágyával azonos módon használható fel, vagy az istállótrágyára visszaöntözhető.

(7) A (6) bekezdésben meghatározott szivárgásmentesség biztosításához az 5. számú melléklet 2. pontjában foglaltakat kell figyelembe venni.

(8) Az istállótrágya-tároló kapacitásának elegendőnek kell lennie legalább 6 havi istállótrágya tárolására. A trágyatároló kapacitása az (1), illetve a (11) bekezdésben foglaltak szerint csökkenthető.

(9) Ha a mélyalmos tartás esetén, valamint az extenzív legeltetéses állattartás ideiglenes szálláshelyein képződött trágya, illetve a karámföld az e jogszabályban meghatározott szabályok szerint közvetlenül termőföldre kerül, akkor trágyatároló építése nem szükséges.

(10) A silótereket szigetelt aljzattal kell készíteni. Az érlelés során keletkező silólevet szivárgásmentes, szigetelt aknában kell gyűjteni. A silólé a trágyalével azonos módon használható fel.

(11) Legeltetéses állattartás esetén az istállótrágya-tároló kapacitását az istállózott időszak hossza alapján kell megállapítani.

(12) Műtrágya, illetve egyéb termésnövelő anyag a külön jogszabályban foglaltak szerint tárolható.

(13) Vízbázisvédelmi területen trágyatároló nem létesíthető.

9. § (1) Elszivárgás elleni védelem nélküli ideiglenes trágyakazal nem létesíthető és nem tartható fenn:

a) vízjárta, pangóvizes területen, valamint alagcsövezett táblán,

b) november 15.-február 15. között mezőgazdasági művelés alatt álló táblán, valamint fagyott, vízzel telített, összefüggő hótakaróval borított talajon.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltak figyelembevételével ideiglenes trágyakazal mezőgazdasági táblán csak abban az esetben létesíthető, ha:

a) felszíni víz nincs 100 m távolságon belül,

b) a talajvíz legmagasabb szintje a külön jogszabály szerinti mezőgazdasági parcella azonosító rendszer (a továbbiakban: MePAR) szerint 1,5 méter alatt van, illetve

c) a talajvíz legmagasabb szintje a MePAR szerinti egységben 1,5 méter felett van ugyan, de a tárolt trágyakazal közvetlen környezetében a talajvíz szintje 1,5 méter alatt van.

(3) Az adott évben felhasználandó mennyiségnél több istállótrágya ideiglenes trágyakazalban a mezőgazdasági művelés alatt álló táblán nem tárolható.

(4) Az ideiglenes trágyakazlat minden évben más helyszínen kell kialakítani.

(5) Ideiglenes trágyakazalban a trágya maximum 2 hónapig tárolható.

Adatszolgáltatás és nyilvántartási kötelezettségek

10. § (1) Az 1. §-ban meghatározott tevékenységet folytatónak a gazdálkodási évre vonatkozóan (szeptember 1. és az azt követő év augusztus 31. között) az adatszolgáltatást megalapozó folyamatos nyilvántartást kell vezetnie a külön jogszabály szerinti Gazdálkodási Napló tápanyag-gazdálkodásra, trágyázásra, parcella művelési adatokra, valamint állattartásra vonatkozó lapjain, vagy ennek megfelelő adattartalommal.

(2) Az 1. §-ban meghatározott tevékenységet folytató a 6. számú melléklet szerinti adatlapon köteles adatot szolgáltatni a gazdálkodási évet követő december 31-ig a mezőgazdasági tevékenység helye szerint illetékes talajvédelmi hatóságnak.

(3) A szervestrágya hasznosítási módjában bekövetkezett változást 30 napon belül be kell jelenteni a talajvédelmi hatóság részére.

(4) A tevékenység helye szerint illetékes talajvédelmi hatóság a (2)-(3) bekezdésben foglaltak szerint beérkezett adatokat feldolgozza a termőföld használatra vonatkozó kötelező előírások teljes körű adminisztratív ellenőrzése mellett. A talajvédelmi hatóság az adatokból évenként összesítést készít.

(5) A tevékenység helye szerint illetékes talajvédelmi hatóság a (2) bekezdés szerinti adatlapok trágyatárolásra vonatkozó adatait a területileg illetékes környezetvédelmi felügyelőség részére 60 napon belül elektronikus úton megküldi. Az országosan egységes elektronikus adatszolgáltatás formátumát a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a környezetvédelmi és vízügyi miniszterrel egyezteti.

(6) Az 1. §-ban meghatározott tevékenységet folytatónak a nyilvántartást, a (2) bekezdés szerint beküldött adatlap másolatát, valamint a talajvédelmi terveket 5 évig meg kell őriznie.

(7) A (2) bekezdés alapján beérkező adatok országos feldolgozásáról és az ezzel összefüggő feladatok ellátásáról a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a környezetvédelemi és vízügyi miniszterrel együttműködve gondoskodik.

Záró és átmeneti rendelkezések

11. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba.

(2) A 2008. évre vonatkozó adatszolgáltatást e rendelet 6. számú mellékletében szereplő adatlapon kell benyújtani a 2008. január 1. és december 31. közötti időszakra a tárgyévet követő február 28-ig a tevékenység helye szerint illetékes talajvédelmi hatósághoz. A trágya átadás és átvételre vonatkozó adatoknak e jogszabály hatálybalépését követően kell a nyilvántartásban szerepelni. E rendelet 10. § (1)-(2) bekezdésében foglalt nyilvántartás és adatszolgáltatás első tárgyidőszaka 2008. szeptember 1.-2009. augusztus 31. közötti gazdálkodási év.

12. § E rendelet a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről szóló 1991. december 12-i 91/676/EGK tanácsi irányelv 5. cikkének (1), (2), (4), és (6) bekezdésével, valamint II. és III. mellékletének való megfelelést szolgálja.

1. számú melléklet az 59/2008. (IV. 29.) FVM rendelethez

Trágyák átlagos beltartalmi értékei keletkezéskor és kijuttatáskor

Tápanyagtartalom kijuttatáskor [kg/t]

Állatfaj, csoport
(állatkategória)
A friss trágya
N-tartalma
[kg/év]
Hígtrágya*
N
Istállótrágya +
trágyalé
N
Mély alom
N
P2O5

Szarvasmarha

Tejelő tehén 650 kg 125 6,0 6,1 7,8 2,1

Borjú (0-6 hónapig) 12 - 3,8 - 2,4

Üsző (6-12 hónapig) 22 - - 3,6 2,1

Üsző (12-24 hónapig) 42 - - 4,2 1,8

Hízómarha (6-12 hónapig) 25 - - 3,8 1,9

Hízómarha (12-24 hónapig) 45 - - 5,3 2,0

Hízómarha, anyatehén
(> 24 hónap)
51 - - 3,5 1,7

Sertés

Koca (10 malaccal, 9 kg-ig) 26,5 4,2 3,57 - 2,2

Utónevelt malac (8-35 kg-ig) 3,4 2,35 2,4 - 1,9

Hízó sertések, fiatal koca 12 3,8 5,0 6,8 2,4

Baromfi

1000 db tojótyúk 740 19,0** - - 7,2

1000 db brojler 383 - - 23,0 6,8

1000 db pulyka (14 kg-ig) 1650 - - 30,6 12,9

Juhok (anyajuh 50 kg + szaporulat) 14,8 - - 9,2 1,9

Juhok (anyajuh 70 kg + szaporulat) 16,7 - - 7,3 1,7

Kecskék (anyakecske 50 kg + szaporulat) 13,6 - - 8,2 1,85

Kecskék (anyakecske 80 kg + szaporulat) 15,5 - - 5,8 1,6

Anyanyúl + szaporulat 5,5 12,0 8,6

Lovak (600 kg) 55 - 11,4 - 2,8

Hazai és nemzetközi irodalmi források alapján meghatározott értékek.

Az ammónia emissziós N veszteséget a saját és társintézeti mérések mellett az ECETOC, az EMEP/CORINAIR, a FAL/IUL/FAT intézetek és az EU DG-ENV által közzétett irányszámok alapján:

- almos tartású szarvasmarhánál 24%-kal, hígtrágyás tartásnál, lagúnában tárolva 15%-kal,

- kocánál 33%, egyéb sertésnél 34%,

- tojónál 45%, brojlernél és nyúlnál 32%,

- juhnál, kecskénél, és lónál 8% értékekkel vettünk figyelembe.

* Talajvédelmi terv alapján meghatározandó kijuttatáskor

** Tojók ketreces tartásánál keletkező trágya hígítatlan (félszilárd) ürülék.

2. számú melléklet az 59/2008. (IV. 29.) FVM rendelethez

Szervestrágyák tápanyagtartalmának hasznosulási értékei

A.1) A gyenge, a közepes, illetve a jó minőségű istállótrágya hasznosulásának időbeni megoszlása %-ban homok és homokos vályog (KA < 36) talajokon, amennyiben az istállótrágya kijuttatás nem évente történik

N P2O5 K2O

Tartamhatás gyenge közepes gyenge közepes gyenge közepes

istállótrágya minőség* mellett

1. év 50 42 42 50 50 50 50 50 50

2. év 33 42 42 35 33 38 38 33 30

3. év 17 16 16 15 17 12 12 17 20

A.2) A homok és homokos vályog talajokon adott területre évenként rendszeresen kijuttatott istállótrágya figyelembe vehető hasznosulása %-ban a trágya minőségétől függetlenül

Hasznosulási érték

Tápanyag kijuttatás évében következő évben harmadik évben negyedik évben

Nitrogén 50 75 100 100

Foszfor 40 75 100 100

Kálium 50 85 100 100

B.1) A gyenge, a közepes, illetve a jó minőségű istállótrágya hasznosulásának időbeni megoszlása %-ban vályog, agyagos vályog és agyag (KA > 36) talajokon, amennyiben az istállótrágya kijuttatás nem évente történik

N P2O5 K2O

Tartamhatás gyenge közepes gyenge közepes gyenge közepes

istállótrágya minőség mellett

1. év 40 38 38 40 33 38 38 33 38

2. év 33 30 30 30 33 28 25 30 30

3. év 27 20 18 15 22 22 20 20 20

4. év 0 12 14 15 22 22 18 17 12

B.2) A vályog, agyagos vályog és agyag talajokon adott területre évenként rendszeresen kijuttatott istállótrágya hasznosulása %-ban a trágya minőségétől függetlenül

Hasznosulási érték

Tápanyag kijuttatás évében következő évben harmadik évben negyedik évtől

Nitrogén 40 70 90 100

Foszfor 33 66 80 100

Kálium 33 66 80 100

C) Istállótrágya minőségi mutatói

Istállótrágya minősége* N P2O5 K2O

kg/t

Gyenge 4 2 4

Közepes 6 3 6

8 4 8

* Az istállótrágya minőségének értékelési szempontjai:

Gyenge: túlnyomóan tömegtakarmányra (siló, szenázs, széna) alapozott tartásnál, nem szakszerű trágyakezelés mellett.

Közepes: túlnyomóan tömegtakarmányra alapozott tartásnál, szakszerű trágyakezelés mellett.

Jó: intenzív, nagymértékben abraktakarmányozásra (kukorica, gabonafélék stb.) alapozott tartásnál, szakszerű trágyakezelés mellett.

Istállótrágya kezelés minősítési szempontjai:

Szakszerű trágyakezelés: szilárd alap trágyalé gyűjtőaknával. A trágyakazlat szakaszosan rakják, magassága legalább 2,5 m. A trágyában az ürülék és az alom egyenletesen elegyítve. A trágyalevet rendszeresen visszaöntözik. A trágyakazal tömör, kellően nyirkos, légzsákmentes. Kiszáradás ellen fedett. Környezetszennyezés minimális.

Nem szakszerű trágyakezelés: A kazal egyenetlen, üreges (légzsákokat tartalmaz) a kazalban nem egyenletesen elegyített az alom és az ürülék, a trágyalevet nem öntözik vissza. Takarás nincs.

D) A hígtrágyák tápanyagtartalmának hasznosulási értékei:

Hasznosulási érték (%)

Tápanyag Fizikai féleség kijuttatás évében következő évben harmadik évtől

Nitrogén Homok, homokos vályog 60 100 100

Vályog-agyag 70 100 100

Foszfor Homok, homokos vályog 70 100 100

Vályog-agyag 80 100 100

Kálium Homok, homokos vályog 80 100 100

Vályog-agyag 90 100 100

3. számú melléklet az 59/2008. (IV. 29.) FVM rendelethez

Nitrátérzékeny területen a tápanyag-gazdálkodási számításoknál a főbb növények esetében figyelembe vehető maximális értékek

A) A tenyészidőszak alatt maximálisan kijuttatható N műtrágya hatóanyag (kg/ha) főbb szántóföldi növények esetén termőhelyenként a talaj tápanyag ellátottságának függvényébe, átlagos termőhelyenkénti átlagtermésre számolva

Őszi búza

termőhelyi kategória gyenge közepes

N ellátottságú talajon

I. mezőségi talajok (csernozjomok) 190 170 130

II. barna erdőtalajok 170 155 125

III. réti és öntés talajok 170 155 135

IV. laza és homoktalajok 130 120 110

Kukorica

termőhelyi kategória gyenge közepes

N ellátottságú talajon

I. mezőségi talajok (csernozjomok) 190 170 150

II. barna erdőtalajok 190 160 150

III. réti és öntés talajok 180 160 140

IV. laza és homoktalajok 150 130 120

Őszi árpa

termőhelyi kategória gyenge közepes

N ellátottságú talajon

I. mezőségi talajok (csernozjomok) 160 140 100

II. barna erdőtalajok 150 125 90

III. réti és öntés talajok 135 110 90

IV. laza és homoktalajok 110 100 80

Napraforgó

termőhelyi kategória gyenge közepes

N ellátottságú talajon

I. mezőségi talajok (csernozjomok) 110 100 80

II. barna erdőtalajok 100 85 70

III. réti és öntés talajok 90 75 50

IV. laza és homoktalajok 75 70 60

Burgonya

termőhelyi kategória gyenge közepes

N ellátottságú talajon

I. mezőségi talajok (csernozjomok) 160 140 120

II. barna erdőtalajok 190 160 140

IV. laza és homoktalajok 160 135 120

Repce

termőhelyi kategória gyenge közepes

N ellátottságú talajon

I. mezőségi talajok (csernozjomok) 180 160 140

II. barna erdőtalajok 170 150 120

III. réti és öntés talajok 140 120 100

Cukorrépa

termőhelyi kategória gyenge közepes

N ellátottságú talajon

I. mezőségi talajok (csernozjomok) 165 150 120

II. barna erdőtalajok 150 130 110

III. réti és öntés talajok 150 130 110

Borsó

termőhelyi kategória gyenge közepes

N ellátottságú talajon

I. mezőségi talajok (csernozjomok) 120 100 80

II. barna erdőtalajok 110 90 70

III. réti és öntés talajok 110 90 70

Szója

termőhelyi kategória gyenge közepes

N ellátottságú talajon

I. mezőségi talajok (csernozjomok) 110 100 80

II. barna erdőtalajok 100 90 75

III. réti és öntés talajok 100 90 80

Silókukorica

termőhelyi kategória gyenge közepes

N ellátottságú talajon

I. mezőségi talajok (csernozjomok) 165 145 125

II. barna erdőtalajok 175 155 135

III. réti és öntés talajok 165 145 125

IV. laza és homoktalajok 145 125 105

Lucerna széna

termőhelyi kategória gyenge közepes

N ellátottságú talajon

I. mezőségi talajok (csernozjomok) 120 100 70

II. barna erdőtalajok 100 85 70

III. réti és öntés talajok 80 70 60

IV. laza és homoktalajok 80 60 50

A táblázatban nem szereplő termőhelyi kategóriák esetében egyedi meghatározás szükséges

B) Irányszámok a szántóföldi termőhelyek nitrogénellátottságának meghatározásához

Szántóföldi termőhely KA Humusz%

gyenge közepes

I. >42 <2,4 2,4-3 >3

<42 <1,9 1,91-2,5 >2,5

II. >38 <1,9 1,9-2,5 >2,5

<38 <1,5 1,5-2 >2

III. >50 <2,5 2,5-3,3 >3,3

<50 <2 2-2,8 >2,8

IV. 30-38 <1 1-1,5 >1,5

<30 <0,7 0,7-1,2 >1,2

C) A számított N hatóanyag korrekciója

A korrekció megnevezése Módosítás

Egyéves pillangós után az első évben -30 kg/ha

Kissé gyomos egyéves pillangós után az első évben -15 kg/ha

Gyomos egyéves pillangós után 0 kg/ha

Évelő pillangós után az első évben -50 kg/ha

Gyomos évelő pillangós után az első évben -20 kg/ha*

Évelő pillangós után a második évben (L, II., III. termőhelyen) -30 kg/ha

Gyomos évelő pillangós után a második évben 0 kg/ha

Szár és tarlómaradványok időbeni lebontásához és a talaj biológiai feltáró folyamatainak elősegítéséhez a IV., V., VI. sz. termőhelyen 100 kg szárazanyaghoz további 0,8 kg N-t kell adni

4. számú melléklet az 59/2008. (IV. 29.) FVM rendelethez

Irányszámok szántóföldi növények, zöldségfélék, illetve ültetvények átlagos fajlagos tápanyagigényének meghatározásához

A) A szántóföldön termesztett növények terméssel felvett N-, P-, K

Me.: kg/t

Növény N P2O5 K2O

Őszi búza 27 11 18

Rozs 27 12 26

Őszi árpa 27 10 26

Tavaszi árpa 23 9 21

Zab 28 12 29

Rizs 22 10 20

Kukorica 25 13 22

Szemes cirok 29 10 31

Szudánifű 4,5 1,2 3,5

Cukorcirok 4,2 1,4 3,2

Silókukorica 3,5 1,5 4,0

Cukorrépa 3,5 1,5 5,5

Burgonya 5 2 9

Borsó 50 17 35

Zöldborsó 19 5,6 15,2

Szója 62 37 51

Bab 55 25 40

Zöldbab 13 2,8 11,9

Lóbab 52 23 46

Fehér virágú csillagfürt 70 28 37

Sárga virágú csillagfürt 77 21 45

Lucernaszéna 27 7 15

Vöröshere 23 5 20

Napraforgó 41 30 70

Repce 55 35 43

Olajlen 40 13 50

Rostlen 12 6 12

Kender 9 8 16

Seprűcirok 33 37 25

Egynyári szálas zöldtakarmány 2,5 1,2 3,5

Füveshere széna 18 5 20

Egyéb pillangós széna 20 5 15

Rét 17 6 18

Legelő 20 7 22

Lucerna magfogás 55 14,6 12,5

Mustármag 42 22 48

Mustár (fehér, sárga, zöldtakarmány) 4,5 1,4 4,7

Tönkölybúza 21 08 4

Szudánifű (zöld) 4,5 1,2 3,5

Silócirok 4,2 1,4 3,2

Cukorcirok szemes 29 10 31

Vöröshere mag 55 14,6 12,5

Vöröshere (zöld) 5,5 1,3 6

Bíborhere (széna) 17,6-23 3,6-7 11,7-18

Facélia zöld 3,5 1,1 4,5

Vöröscsenkesz mag 18,7-29,2 5,3-7,5 3,4-5,8

Angolperje mag 18,4-24,6 5,1-5,5 6-6,8

Angolperje zöld 4,8 1,6 6,5

Magyar rozsnok mag 3,3 9 1,2

Rétiperje mag 15,8-28,7 5,3-6,9 2,4-3,7

Olaszperje mag 20 10 3

Réti komócsin 23,3 9 11,2

Olajtök 30 37,5 90

Olajretek mag 55 30 48

Olajretek zöld 3,5 1,1 4,5

Köles (fehér, piros, sárga) 16,4 6,5 3,3

Fénymag 22 8 23

Pohánka (hajdina) mag 34 16 40

Szöszösbükköny (őszi) mag 36 11 14

Tavaszbükköny 22 6 20

Lencse (mag) 36 11 14

Szegletes lednek 40 25 45

Csicsóka gumó 2,6 1,4 6,2

Mák 32,3 19,2 8,7

Baltacim (széna) 23-25 4,6-9 13-17

Szeradella zöld 4,5 1,4 4,7

Szeradella mag 35 14,6 12,5

Somkóró (széna) 22 10 22

Borsós csalamádé 5 1,5 6

Csillagfürt (zöld) 5 1,4 4,7

Csillagfürt (mag) 48-70 11-28 14-37

Dohány 30 4 54,5

Tarlórépa 2,5 0,9-1,3 4-6

B) Különböző gyümölcsfajok tápanyagkivonása a terméshez tartozó fanövedék és levélzet beszámításával

Gyümölcsfajok 100 kg termés a talajból kivon

N-t kg P2O5-ot kg K2O-ot kg

Alma 0,2 0,06 0,3

Körte 0,2 0,06 0,3

Kajszi 0,4 0,13 0,6

Őszibarack 0,3 0,16 0,9

Szilva 0,4 0,15 0,7

Cseresznye 0,5 0,14 0,6

Dió 1,1 0,27 1,7

Mandula 1,5 0,2 2,2

Gesztenye 1,4 0,21 0,8

C) A zöldségnövények fajlagos NPK-tartalma az átlagos termésszintre vonatkozóan

Növényfaj Fajlagos NPK-tartalom, kg/t

N P2O5 K2O

1. Fejes saláta 4.0 1.8 5.0

2. Spenót 5.0 1.6 7.0

3. Sóska (4 évre) 4.8 1.5 6.8

4.a. Fejes káposzta - korai 3.15 1.2 3.9

4.b. Fejes káposzta - középkorai 3.5 1.3 4.3

4.c. Fejes káposzta - kései 3.85 1.4 4.7

5.a. Vöröskáposzta - középkorai 6.0 1.7 7.0

5.b. Vöröskáposzta - kései 6.6 1.9 7.7

6.a. Kelkáposzta - korai 3.6 1.8 4.5

6.b. Kelkáposzta - középkorai 4.0 2.0 5.0

6.c. Kelkáposzta - kései 4.4 2.2 5.5

7.a. Karfiol - korai 4.0 1.6 5.0

7.b. Karfiol - középkorai 4.0 1.6 5.0

7.c. Karfiol - kései 4.0 1.6 5.0

8. Brokkoli 4.1 1.6 6.0

9.a. Karalábé - korai 5.0 4.0 8.0

9.b. Karalábé - középkorai 5.0 4.0 8.0

9.c. Karalábé - kései 5.5 4.4 8.8

10. Bimbós kel 3.3 1.0 3.4

11. Étkezési paprika 2.4 0.9 3.5

12. Paradicsom 2.4 1.0 4.5

13. Csemege kukorica (csőtermés) 10.0 4.0 11.0

14. Gumós édeskömény 2.9 1.3 9.7

15. Uborka 3.0 1.5 4.0

16. Sárgadinnye 3.3 1.2 6.0

17. Görögdinnye 2.4 1.1 5.6

18. Spárgatök 3.7 0.9 4.0

19. Sütőtök 4.2 1.0 6.6

20. Spárga-halványító (15 évre) 30.0 12 36

21. Fűszerpaprika (friss tömegre) 4.8 1.6 6.5

22. Cékla 4.3 1.5 8.0

23. Sárgarépa 4.3 1.8 6.0

24. Petrezselyem 5.0 2.4 6.0

25. Pasztinák 3.8 1.5 5.5

26. Zeller 6.5 2.5 8.0

27. Téli retek 6.0 3.0 5.0

28. Hónapos retek 5.0 2.0 5.0

29. Torma 6.0 2.4 10.2

30. Dughagyma 3.4 1.3 4.0

31. Vöröshagyma (dughagymáról) 3.8 1.2 4.2

32. Vöröshagyma (magról) 3.4 0.9 3.5

33. Fokhagyma 4.3 1.6 4.2

34. Póréhagyma 3.2 0.9 3.8

35. Korai burgonya 5.9 2.2 8.0

36. Zöldbab 12.0 4.0 13.0

37. Zöldborsó 16.0 5.6 15.2

5. számú melléklet az 59/2008. (IV. 29.) FVM rendelethez

5.1. Irányszámok az állattartótelepek trágyatároló kapacitásának méretezéséhez

A) Irányszámok a sertéstartó telepek trágyatároló kapacitásának méretezéséhez

Sertés Trágyatermelés [kg/állatkategória/hét]

Trágyatípus

Állatkategória Testtömeg Kövér
hígtrágya(1)
Közepes
hígtrágya
(2)
Sovány
hígtrágya
(3)
Almos
trágya
(4)
Megjegyzés

Koca + szaporulata 200 kg és max. 9 kg 76 152 228 98 Koca és szaporulata
(10 db szopósmalac)

Utónevelt malac 8-35 kg 18 36 54 21 Átlagosan 30-90 napig

Hízó 35-110 kg 32 64 96 35,5 Átlagosan 90-220 napig

Komplex telepre vonatkoztatott adatok

Trágyatermelés [kg/kocaférőhely/hét]

Technológia Víztakarékos technológiák Moderált vízfelhasználású technológiák Vízpazarló technológia Almos tartás esetén mintegy
10% trágyalé tárolókapacitást is figyelembe kell venni
Telep a kocaneveléstől a fiaztatáson át a véghízlalásig

630 1260 1890 344

(1) Minimális ürülék hígulás (maximum 1-szeres);

(2) 2-szeres hígulás;

(3) 3-szoros hígulás;

(4) Átlagos 1 kg/nap (0,5-1,5 kg/nap) alomfelhasználással számolva férőhelyenként.

B) Irányszámok a szarvasmarhatartó telepek trágyatároló kapacitásának méretezéséhez

Szarvasmarha Trágyatermelés [kg/állatkategória/hét]

Állatkategória Testtömeg Trágyatípus Megjegyzés

Almos trágya(1) Hígtrágya

Borjú (0-6 hónap) 40-130 kg 55 - Egyedi, illetve csoportos borjúbokszokban

Üsző (6-12 hónap) 130-310 kg 140 - Almozott istállóban

Üsző (12-24 hónap) 310-450 kg 230 - Almozott istállóban

Hízómarha
(6-12 hónapig)
180-300 kg 150 Almozott istállóban

Hízómarha
(12-24 hónapig)
300-420 kg 200 Almozott istállóban

Hízómarha, anyatehén (>24 hónap) 550 kg 340 - Almozott istállóban

Tejelő tehén
(24 hónapnál idősebb)
650 kg 370 140(2) Almozott istálló + fejőház

Tejelő tehén
(24 hónapnál idősebb)
650 kg 340(3) + 140(2) Kevésalmos istálló + fejőház

Komplex telepre vonatkoztatott fajlagos adatok [kg/tehénférőhely/hét]

Tehénférőhely - 480 140(2) Teljes, utánpótlást is nevelő telepeknél

(1) Almos trágya tárolásakor mintegy 2-5%-nyi térfogatú elfolyó trágyalé tárolót is szükséges építeni.

(2) Fejőházi trágyatermelés (ennek tárolását a hígtrágya tárolás szabályaival megegyezően kell megoldani)

- a napi ürülék 8-10%-a, (napi ürülék 40-60 kg/nap/tehén) 3-6 kg/nap/tehén,

- fejőházi víz (amennyiben nem tartalmaz a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2003. (VII. 21.) Korm. rendelet szerinti veszélyes anyagot) (tőgymosó-víz, felmosó-víz/elővárakozó, utóvárakozó, fejőterem/fejőberendezés mosóvize, tejhűtés mosóvize, tisztításhoz használt víz együttesen víztakarékos technológiával 15 liter/nap/tehén,

- fejőházi csurgalékvíz (napi ürülék + fejőházi víz) átlagosan 19 kg/nap/tehén értékkel számolva.

(3) Istállói kövér hígtrágya (>10% SZA)

C) Irányszámok egyes állattartótelepek trágyatároló kapacitásának méretezéséhez

Egyéb állatok Trágyatermelés [kg/állatkategória/hét]

Állatkategória Testtömeg Trágyatípus Megjegyzés

Almos trágya Hígtrágya

1000 tojótyúk 2,2 kg/állat - 805(1) Ketreces tartás, csak ürülék (21% SZA)

1000 brojler 2 kg/állat 218 - Mélyalmos tartásnál,
a kitermelt trágyamennyiség alapján

1000 pulykabak 14 kg/állat 790 - Mélyalmos tartásnál,
a kitermelt trágyamennyiség alapján

1000 pulykatojó 5 kg/állat 330 - Mélyalmos tartásnál,
a kitermelt trágyamennyiség alapján

Juh (vegyes korcsoport) 50 kg-os anyajuh 30 Anyajuhra vetítve (anyajuh + szaporulat) mélyalmos tartásnál

Juh (vegyes korcsoport) 70 kg-os anyajuh 42 Anyajuhra vetítve (anyajuh + szaporulat) mélyalmos tartásnál

Kecske (vegyes korcsoport) 50 kg-os anyakecske 30 Anyakecskére vetítve (anyakecske + szaporulat) mélyalmos tartásnál

Kecske (vegyes korcsoport) 80 kg-os anyakecske 50 Anyakecskére vetítve (anyakecske + szaporulat) mélyalmos tartásnál

Anyanyúl + szaporulata 4 kg 8,4 Ketreces tartás, trágyagyűjtő aknával

600 kg 94 Almozott tartás

(1) Trágyaszárításos technológia esetén a trágyamennyiséget a szárazanyag-növekedés arányában korrigálni szükséges (pl. 40% SZA esetén a trágyatermelés értéke 402 kg/1000 állat/hét).

D) A trágyatároló szükséges térfogatának kiszámításához

A trágyatároló szükséges térfogatának kiszámításához az A)-C) pontok szerint kilogrammban megadott trágyatermelési értékeket a tényleges térfogattömeg alapján m3-re kell átszámítani.

Amennyiben a termelt trágyáról saját mérési eredmény nem áll rendelkezésre az átszámításhoz az alábbi irányszámokat lehet alkalmazni:

Megnevezés Érték [kg/m3]

Hígtrágya <10% SZA tartalom alatt 1000

„Kövér” hígtrágya (kevésalmos szarvasmarha tartásból) 950

Friss almos trágya (laza rakatban) 450

Friss almos trágya (kitároláskor) 650

Mély-, illetve növekvő almos trágya kitároláskor 750-800

Érett istállótrágya (pl. öntözött trágyakazalból) 850

5.2. Alapkövetelmény a trágyatárolók minimális műszaki paramétereihez

I) Fóliabéléses tározók vagy műanyag bevonattal ellátott tározófelületek:

A tározó bélelésére alkalmazott fóliának

- teljesen vízzárónak,

- a hígtrágya kémiai hatásával szemben ellenállónak,

- egyenletes falvastagságúnak és szilárdságúnak,

- hajlékonynak, a terhelés hatására deformálódónak,

- a kötéseknél is magas szakítószilárdságúnak,

- és kimagasló UV sugárzásállónak kell lennie.

Trágyatárolók bélelésére ezért csak olyan Építésügyi Műszaki Engedéllyel (ÉME) vagy tanúsítvánnyal rendelkező fóliák, műanyagok, illetve gumi használhatók fel, amelyeknek az állattartó telepek fém vagy földmedencés hígtrágya tárolóiban való alkalmazhatósága, a 20 évet meghaladó elvárt élettartama, UV állósága igazolt. A fóliának „kiváló” osztályú besorolásúnak kell lennie.

II) Beton trágyatárolók (híg- és istállótrágya tározóknál egyaránt)

Betontároló csak

- vízzáró,

- tervezői méretezéssel kiszámított szilárdságú (vastagságú és minőségű),

- szulfátálló

betonból készíthető.

Amennyiben a betontároló előre gyártott elemekből készül, ezen elemekre vonatkozóan rendelkeznie kell az építési termékek műszaki követelményeinek, megfelelőség igazolásának, valamint forgalomba hozatalának és felhasználásának szabályairól szóló külön jogszabályban szereplő Megfelelőségi Tanúsítvánnyal vagy Szállítói Megfelelőségi Nyilatkozattal. Ezek hiányában a külön jogszabály szerint az elemek trágyatárolásra való alkalmasságát ÉME vagy ETA (Európai Műszaki Engedély) is igazolhatja.

III) Fém vázszerkezetű, szerelt hígtrágya tárolók

Fém trágyatároló tartályok esetében kiemelt jelentősége van a korrózió elleni védelemnek, az előírt 20 év élettartam biztosításának. A gyártmányhoz felhasznált fém, tartályfal szerkezeti elemek megfelelőségét

- vagy az anyag minősége önmagában,

- vagy a bevonata biztosítja.

A korrózióálló anyagból készített fém tartálylemezek mind a szilárdsági, mind a korrózióállósági feltételt kielégítik. A korrózióálló fémek tulajdonságait a nemzeti és nemzetközi szabványok rögzítik. Nem korrózióálló fémek korrózióállóságát külön felületi műanyag bevonattal kell biztosítani. A felületi műanyag bevonatról, illetve a felhordás technikájáról, a szerkezeti elemek közötti tömítések megfelelőségéről Minőségi Tanúsítvány kiállítása szükséges.

Azon trágyatárolóra, melyek típustervek alapján, különböző méretekben készülő ipari gyártmányok, a gyártóknak a teljes hígtrágya tárolóra, mint késztermékre kell Megfelelőségi Nyilatkozatot biztosítania. Ehhez a gyártónak rendelkeznie kell az összes, szabványokban foglalt tulajdonságoknak való megfelelőséget igazoló dokumentumokkal, a megfelelőséget igazoló akkreditált vizsgálati eredményekkel.

6. számú melléklet az 59/2008. (IV. 29.) FVM rendelethez

ADATLAP
az 59/2008. (IV. 29.) FVM rendelet szerint, a mezőgazdasági tevékenységet folytatók kötelező adatszolgáltatásához

Adatszolgáltatási időszak: _ _ _ _ . _ _ . _ _ - _ _ _ _ . _ _ . _

1. A mezőgazdasági tevékenységet folytató adata

Gazdálkodó neve

KÜJ
(Környezetvédelmi
Ügyfél Jel)
_ _ _ _ _ _ _ _ _ Regisztrációs szám _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

KSH statisztikai
számjel
_ _ _ _ _ _ _ _-_ _ _ _-_ _ _-_ _ vagy Adóazonosító jel _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Adószám _ _ _ _ _ _ _ _-_-_ _

Székhelye

Irányítószám Település Közterület neve Közterület jellege
(pl. utca, tér)
Házszám Hrsz.

Kapcsolattartó neve* Telefonszáma

Melléklet összesen (db)

* Kitöltése nem kötelező.

2.1. Az állattartó telep adatai

......... oldal

Állattartó telep megnevezése

Irányítószám Település Közterület neve Közterület jellege
(pl. utca, tér)
Házszám Helyrajzi szám

_ _ _ _

TH KTJ: _ _ _ _ _ _ _ _ _ MePAR
blokkazonosító
_ _ _ _ _-_-_ _

2.2. Az állatállomány éves átlagos létszáma és az év folyamán keletkezett trágya mennyisége a gazdálkodási évben

Állatfaj Állattartás módja Állatok létszáma Keletkezett trágya

Megnevezés Kód Megnevezés Kód (darab) Hígtrágya
(m3/év)
Istálló-
trágya
(t/év)

1. _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

2. _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

3. _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

4. _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

5. _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

6. _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

7. _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

8. _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

9. _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

10. _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

11. _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

2.3. A trágyatároló kapacitása és a gazdálkodási év utolsó napján tárolt szervestrágya mennyisége

........ oldal

TH KTJ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Hígtrágya

Tároló adatai

EH-KTJ MePAR blokkazonosító EOV koordináta pár
(X; Y)
Kapacitás (m3) Tárolás
módja (kód)
Tárolt hígtrágya
mennyisége (m3)

1. _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _-_ - _ _ _ _ _ _ _ _;_ _ _ _ _ _ _ _

2. _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _-_ - _ _ _ _ _ _ _ _;_ _ _ _ _ _ _ _

3. _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _-_ - _ _ _ _ _ _ _ _;_ _ _ _ _ _ _ _

4. _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _-_ - _ _ _ _ _ _ _ _;_ _ _ _ _ _ _ _

5. _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _-_ - _ _ _ _ _ _ _ _;_ _ _ _ _ _ _ _

6. _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _-_ - _ _ _ _ _ _ _ _;_ _ _ _ _ _ _ _

7. _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _-_ - _ _ _ _ _ _ _ _;_ _ _ _ _ _ _ _

Istállótrágya

Tároló adatai

EH-KTJ MePAR blokkazonosító EOV koordináta pár
(X; Y)
Kapacitás (tonna) Tárolás
módja (kód)
Tárolt istállótrágya
mennyisége (tonna)

1. _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _-_ - _ _ _ _ _ _ _ _;_ _ _ _ _ _ _ _

2. _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _-_ - _ _ _ _ _ _ _ _;_ _ _ _ _ _ _ _

3. _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _-_ - _ _ _ _ _ _ _ _;_ _ _ _ _ _ _ _

4. _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _-_ - _ _ _ _ _ _ _ _;_ _ _ _ _ _ _ _

5. _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _-_ - _ _ _ _ _ _ _ _;_ _ _ _ _ _ _ _

6. _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _-_ - _ _ _ _ _ _ _ _;_ _ _ _ _ _ _ _

7. _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _-_ - _ _ _ _ _ _ _ _;_ _ _ _ _ _ _ _

3.1. Legeltetéssel hasznosított terület

........ oldal

Település Helyrajzi szám MePAR blokk-
azonosító
Legeltetett terület
(ha)
Állatfaj kódja Legeltetett állatok száma Legelőn töltött
napok száma

1. _ _ _ _ _-_ - _ _ _ _

2. _ _ _ _ _-_ - _ _ _ _

3. _ _ _ _ _-_ - _ _ _ _

4. _ _ _ _ _-_ - _ _ _ _

5. _ _ _ _ _-_ - _ _ _ _

6. _ _ _ _ _-_ - _ _ _ _

3.2. A trágyakijuttatás adatai a gazdálkodási évben

Kijuttatott szervestrágya

Település Helyrajzi szám MePAR blokk-
azonosító
MŰV ág Trágyá-
zott terület
(ha)
Szerves
trágya típusa
(kód)
Hígt-
rágya
(m3/ha)
Istálló-
trágya (t/ha)
Szerves-
trágyával kijutta-
tott
N ható-
anyag kg/ha
N mű-
trágya ható-
anyag
(kg/ha)

1. _ _ _ _ _-_ - _ _ _ _ _ _

2. _ _ _ _ _-_ - _ _ _ _ _ _

3. _ _ _ _ _-_ - _ _ _ _ _ _

4. _ _ _ _ _-_ - _ _ _ _ _ _

5. _ _ _ _ _-_ - _ _ _ _ _ _

6. _ _ _ _ _-_ - _ _ _ _ _ _

7. _ _ _ _ _-_ - _ _ _ _ _ _

8. _ _ _ _ _-_ - _ _ _ _ _ _

9. _ _ _ _ _-_ - _ _ _ _ _ _

10. _ _ _ _ _-_ - _ _ _ _ _ _

11. _ _ _ _ _-_ - _ _ _ _ _ _

3.3. Nyilatkozat a más gazdálkodónak átadott, vagy más gazdálkodótól átvett trágyáról

........ oldal

Szervestrágya mennyisége Felhasználás helye Átadó/átvevő adatai

Címe

Átadott Átvett Híg-
trágya (m3)
Istálló-
trágya (t)
Szer-
ves-
trágya típusa (kód)
MePAR blokkazonosító Neve Irá-
nyító-
szám
Tele-
pülés
Köz-
terü-
let neve, jellege
Házsz. Regisztrációs szám

__ __ __ _ _ _ _ _-_ - _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

__ __ __ _ _ _ _ _-_ - _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

__ __ __ _ _ _ _ _-_ - _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

__ __ __ _ _ _ _ _-_ - _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

__ __ __ _ _ _ _ _-_ - _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

__ __ __ _ _ _ _ _-_ - _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Nyilatkozat: Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az Adatlapban közölt adatok a valóságnak megfelelnek. Hozzájárulok, hogy a talajvédelmi hatóság az adatlapon feltüntetett személyes adataimat kezelje.

Dátum:

.....................................

aláírás

Függelék az 59/2008. (IV. 29.) FVM rendelet 6. számú mellékletéhez

Kitöltési útmutató az 59/2008. (IV. 29.) FVM rendelet szerint, a mezőgazdasági tevékenységet folytatók kötelező adatszolgáltatásához

Általános tudnivalók

Az 1. táblázatot minden adatszolgáltatásra kötelezett gazdálkodónak ki kell töltenie. Ezen felül az állattartást végzőknek a 2.1., 2.2., 2.3. táblázatokat, ha legeltetést folytat a 3.1. táblázatot, ha a trágyát nem saját területén hasznosítja, vagy trágyát vesz át felhasználásra akkor a 3.3. táblázatot kell kitöltenie. A növénytermesztést folytató gazdálkodónak a 3.2. és a 3.3. táblázatokat kell kitöltenie.

Az adatlapokon a gazdálkodási év utolsó napján érvényes adatokat kell közölni, amelyek a valós helyzetnek megfelelőek, illetve a tevékenységgel kapcsolatos dokumentumokban, okmányokban szereplő adatokkal megegyezők. Az adatlapokon közölt adatok valódiságáért az adatszolgáltató felelős.

A területileg (telephely szerint) illetékes Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal megyei Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságai (a továbbiakban: MGSZH NTI), illetve környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségek az adatszolgáltatásban foglaltakat ellenőrizhetik. Ennek során az adatszolgáltatásban foglaltakat igazoló, alátámasztó dokumentumokat - az ellenőrzést végző kérésére - be kell mutatni. A hatóság felszólítására az esetleges hiányokat pótolni kell.

Az adatgyűjtés jogszabály alapján elrendelt hatósági célú adatgyűjtésnek minősül.

Valótlan adatok közlése, az adatszolgáltatás megtagadása és a késedelmes adatszolgáltatás a hatályos jogszabályok szerint bírság kiszabását vonja maga után!

Az adatszolgáltatáshoz szükséges adatlapok beszerezhetők a megyei MGSZH NTI-nél, a falugazdászoknál és a hatósági állatorvosoknál, vagy letölthetők a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (www.fvm.hu), a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (www.kvvm.hu), valamint az MGSZH NTI-k (www.ontsz.hu) hivatalos honlapjáról.

Az egyes adatlapokon, ha valamely adat esetében a rendelkezésre álló hely kevésnek bizonyul, szükség szerinti számban ugyanazon lap másolata szolgál pótlapként. Az adatlapokat - az esetleg szükségessé váló pótlapokat is figyelembe véve - egy adatszolgáltatás keretében folyamatos oldalszámmal kell ellátni.

Részletes kitöltési útmutató

1. A mezőgazdasági tevékenységet folytató adatai

A gazdálkodó neve

Ha a gazdálkodó:

- szervezet, akkor a szervezet bírósági, cégbírósági bejegyzésében szereplő teljes megnevezését,

- egyéni vállalkozó, akkor a vállalkozási igazolványban szereplő családi és utónevét,

- magánszemély, akkor a személyi igazolványban szereplő családi és utónevét

kell megadni.

A székhelynél a gazdálkodó levelezési címe szerinti adatokat (irányítószám, település, közterület jellege pl. utca, házszám) kell feltüntetni.

Magánszemélynek az adóazonosító jel, gazdálkodó szervezetnek a KSH statisztikai számjel és az adószám rovatokat kell kitölteni.

KÜJ (Környezetvédelmi Ügyfél Jel):

Az állattartással foglalkozó gazdálkodóknak az adatszolgáltatás benyújtásakor - az adatszolgáltatás környezetvédelmi vonatkozásai miatt - rendelkeznie kell KÜJ (Környezetvédelmi Ügyfél Jel) számmal, az állattartó telepnek pedig TH-KTJ (Telephelyhez rendelt Környezetvédelmi Területi Jel) számmal. A telepen belüli, eltérő kialakítású (eltérő műszaki védelemmel rendelkező) trágyatárolóknak ezen belül külön EH-KTJ számmal kell rendelkeznie. (Az EH-KTJ szám a 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet szerinti engedélyköteles tevékenység helyéhez rendelt Környezetvédelmi Területi Jelet jelenti).

Mindhárom azonosítóra vonatkozóan fontos tudnivaló, hogy amennyiben a bejelentéskor ezekkel, vagy ezek valamelyikével az állattartással foglalkozó gazdálkodó nem rendelkezik, úgy az(oka)t az ún. KAR adatlapok (környezetvédelmi alapnyilvántartáshoz szükséges adatok adatlapja) benyújtásával kell megkérnie a területileg illetékes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségtől. A KAR adatlapok beszerezhetőek a területileg illetékes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségtől vagy letölthetőek a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium honlapjáról (www.kvvm.hu). A KAR adatlapok KTJ lapja szolgál mind a TH, mind az EH-KTJ-k igénylésére (TH-KTJ esetén a 4. „a bejelentett objektum telephely?” kérdésnél a mezőbe x-szet kell tenni, EH-KTJ esetén a mezőt üresen kell hagyni. A KAR lapok nyilvántartásba vétele során a környezetvédelmi hatóság a bejelentőlapon közölt azonosító adatokhoz rendelten megállapítja a gazdálkodó azonosítóját/azonosítóit, s erről az ügyfelet értesíti. Azt követően, hogy a gazdálkodó az azonosítóról hivatalos értesítést kap, a későbbiekben valamennyi környezetvédelmi vonatkozású adatszolgáltatáskor az azonosítót használnia kell.

Regisztrációs szám: A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által nyilvántartott azonosító szám.

Kapcsolattartó személy: Azt a személyt kérjük megadni, aki az adatlapon szereplő adatokkal kapcsolatban felmerülő kérdésekben felvilágosítást tud nyújtani. Kitöltése nem kötelező.

2.1. Az állattartó telep adatai

A 2.1., 2.2., 2.3. táblázatokat állattartó telepenként külön lapon kell kitölteni. Az állattartó telepenként összetartozó oldalakat a TH-KTJ (lásd 1. pont KÜJ-nél leírtakat) számmal kell azonosítani.

Az állattartó telep megnevezése: Ha a telepnek létezik önálló neve, azt kell megadni. Amennyiben nincs, a megnevezést a telepen tartott állat nevéből kérjük képezni (1 sertéstelep).

Az állattartó telep címe: Kérjük a település, közterület jellege pl. utca, házszám, vagy a település és a helyrajzi szám megadását.

TH-KTJ: Lásd 1. pont KÜJ-nél leírtakat.

MePAR Blokkazonosító: A Mezőgazdasági Parcellaazonosító Rendszer (MePAR) szerinti fizikai blokk azonosítója.

2.2. Az állatállomány éves átlagos létszáma és az év folyamán keletkezett trágya mennyisége a gazdálkodási évben

Állatfaj megnevezése és kódja: Az adatlap kitöltésekor az alábbi táblázatot kérjük figyelembe venni. A 24-es kód (egyéb) választásakor kérjük az állatfaj pontos megnevezését megadni!

Megnevezés Kód

01

tejelő tehén 02

borjú (0-6 hónapig) 03

üsző (6-12 hónapig) 04

üsző (12-24 hónapig) 05

hízó marha (6-12 hónapig) 06

hízó marha (12-24 hónapig) 07

hízó marha 24 hónap 08

tenyészbika 09

tenyészkoca 10

tenyészkan 11

utónevelt malac (8-35 kg) 12

hízó sertés 13

tojótyúk 14

broilercsirke 15

pulyka 16

liba 17

kacsa 18

juh (anyajuh 50 kg-ig + szaporulat) 19

juh (anyajuh 70 kg-ig + szaporulat) 20

kecske (anyakecske 50 kg-ig + szaporulat) 21

kecske (anyakecske 80 kg-ig + szaporulat) 22

anyanyúl + szaporulat 23

egyéb 24

Állattartás típusának megnevezése és kódja: Az adatlap kitöltésekor az alábbi táblázatot kérjük figyelembe venni. A 06-os kód (egyéb) választásakor kérjük az állattartás típusát pontosan megnevezni!

Állattartás típusa Kód

Hígtrágyás 01

Almos 02

Mélyalmos 03

Legeltetéses 04

Karám (kifutó) 05

Egyéb 06

Állatlétszám: A trágyatermelés alapját képező éves átlagos állományi létszámot kell megadni.

Keletkezett hígtrágya, keletkezett istállótrágya: Kérjük, adja meg állatfajonként gazdálkodási évben keletkezett összes hígtrágya mennyiségét m3/évben és/vagy a keletkezett összes istállótrágya (almos, mélyalmos trágya) mennyiségét t/évben.

2.3. A trágyatároló kapacitása és a gazdálkodási év utolsó napján tárolt trágya mennyisége

A telepenként összetartozó lapok azonosítása érdekében kérjük a telephelyhez tartozó TH-KTJ ismételt feltüntetését.

Az EOV koordinátapárt (X; Y) egész szám pontossággal az Egységes Országos Vetületi (EOV) rendszer szerint kérjük megadni.

A trágyatároló kapacitásánál a tároló befogadóképességét kérjük megadni hígtrágyatároló esetén m3-ben, istállótrágya-tároló esetén tonnában kifejezve.

Az EH-KTJ számot trágyatárolónként kérjük megadni (lásd 1. pont KÜJ-nél leírtakat). A trágyatárolás módjának megadásakor az alábbi kódokat kérjük használni:

Hígtrágyatárolás

műszaki védelem megfelelősége trágyatároló típusa kód

nincs műszaki védelem szigeteletlen földmedence érintkezésben a talajvízzel 10

szigeteletlen földmedence nem érintkezve a talajvízzel 11

felszíni mélyedés érintkezésben a talajvízzel 12

felszíni mélyedés nem érintkezve a talajvízzel 13

nem megfelelő műszaki védelem földmedence döngölt alappal érintkezésben a talajvízzel 20

földmedence döngölt alappal nem érintkezve a talajvízzel 21

földmedence döngölt agyagbéléssel érintkezésben a talajvízzel 22

földmedence döngölt agyagbéléssel nem érintkezve a talajvízzel 23

földmedence egyéb fóliabéléssel érintkezésben a talajvízzel 24

földmedence egyéb fóliabéléssel nem érintkezve a talajvízzel 25

téglával falazott medence érintkezésben a talajvízzel 26

téglával falazott medence nem érintkezve a talajvízzel 27

szigeteletlen, betonozott medence érintkezésben a talajvízzel 28

szigeteletlen, betonozott medence nem érintkezve a talajvízzel 29

megfelelő műszaki védelem szigetelt medence vízzáró betonból 30

betonmedence vízzáró réteggel (egy, vagy több réteg) 31

vasbeton medence, vízzáró, saválló, korrózió-ellenálló 32

korróziónak ellenálló betonmedence (szulfát-álló) 33

vízzáró műanyag tartály 34

rozsdaálló acéltartály 35

földmedence megfelelő vastagságú (pl. 2-2,5 mm-t elérő) és szilárdságú, műszaki szakember által igazolt fólia, illetve lemez
(pl. HDPE, gumi) béléssel
36

Istállótrágya tárolás

műszaki védelem megfelelősége trágyatároló típusa kód

nincs műszaki védelem trágyaszarvas a telepen érintkezésben a talajvízzel 10

trágyaszarvas a telepen nem érintkezik a talajvízzel 11

trágyaszarvas a mezőgazdasági tábla szélén érintkezésben a talajvízzel 12

trágyaszarvas a mezőgazdasági tábla szélén nem érintkezik a talajvízzel 13

trágyaszarvas alatt szalmaborítás érintkezésben a talajvízzel 14

trágyaszarvas alatt szalmaborítás nem érintkezik a talajvízzel 15

trágyalé, csurgalékvíz elvezetése nem megoldott, érintkezésben a talajvízzel 16

trágyalé, csurgalékvíz elvezetése nem megoldott, nem érintkezik a talajvízzel 17

trágyalé, csurgalékvíz elvezetése árokban, érintkezésben a talajvízzel 18

trágyalé, csurgalékvíz elvezetése árokban, nem érintkezik a talajvízzel 19

nem megfelelő műszaki védelem trágya tárolása döngölt alapon, érintkezésben a talajvízzel 20

trágya tárolása döngölt alapon, nem érintkezik a talajvízzel 21

trágya tárolása döngölt agyagon, érintkezésben a talajvízzel 22

trágya tárolása döngölt agyagon, nem érintkezik a talajvízzel 23

trágya tárolása egyéb fóliával fedett, vagy bélelt alapon, érintkezésben a talajvízzel 24

trágya tárolása egyéb fóliával fedett, vagy bélelt alapon, nem érintkezik a talajvízzel 25

szilárd, betonozott, de szigeteletlen alapon, érintkezésben a talajvízzel 26

szilárd, betonozott, de szigeteletlen alapon, nem érintkezik a talajvízzel 27

Istállótrágya tárolás

műszaki védelem megfelelősége trágyatároló típusa kód

trágyalé, csurgalékvíz gyűjtése szigeteletlen beton aknában, érintkezésben a talajvízzel 28

trágyalé, csurgalékvíz gyűjtése szigeteletlen beton aknában, nem érintkezik a talajvízzel 29

megfelelő műszaki védelem trágya tárolása vízzáró, szigetelt betonon 30

trágyalé, csurgalékvíz gyűjtése vízzáró, szigetelt betonaknában, elvezetése szivárgásmentesen 31

trágya tárolása megfelelő vastagságú (pl. 2-2,5 mm-t elérő) és szilárdságú fóliával, illetve lemezzel (pl. HDPE, gumi) műszaki szakember által igazolt kivitelezéssel, fedett, vagy bélelt alapon a talajvízzel nem érintkezve 32

Ha ugyanazt a fajta trágyát többféle módon tárolják, akkor a kapacitást és a tárolt mennyiséget is külön-külön sorban kell megadni.

3.1. Legeltetéssel hasznosított terület

Állatfajonként külön sort kell kitölteni.

A település, a helyrajzi szám, a MePAR blokkazonosító rovatokat a legelőterületre vonatkozóan kell kitölteni. A legeltetett területet hektárban, egy tizedes pontossággal kérjük megadni. Az állatfaj kódját a 2.2. pontban közölt táblázat szerint kell megadni. A legeltetett állatok létszámát és a legelőn töltött napok számát állatfajonként kérjük megadni (darabszámmal).

3.2. A trágyakijuttatás adatai az adatszolgáltatás évében

A trágya kijuttatását végzőnek kell részletesen kitölteni.

A település, a helyrajzi szám, a MePAR blokkazonosító rovatokat a trágyázott területre vonatkozóan kell kitölteni. A trágyázott területet hektárban, egy tizedes pontossággal kérjük megadni. A művelési ág kódját az alábbi táblázat alapján kérjük megadni:

Művelési ág Kód

szántó 1

gyep, legelő, rét 2

szőlő 3

gyümölcsös, kert 4

halastó 6

erdő 8

pihentetett terület 9

egyéb 10

fásított terület 11

A kijuttatott hígtrágya mennyiségét m3/ha-ban és/vagy a kijuttatott istállótrágya mennyiségét t/ha-ban kérjük megadni. Ha adott trágyatípusból kijuttatás nem történt, a rovatba 0-t kell beírni. A szervestrágyával kijuttatott N hatóanyag mennyiségét hígtrágya esetén a laboratóriumi vizsgálati eredménylap nitrogén adatából kell kiszámolni. Az istállótrágyával kijuttatott nitrogén hatóanyag mennyiségét az 1. számú mellékletben megadott irányszámokból kell kiszámolni. Nitrogén műtrágya felhasználása esetén a kijuttatott dózist kérjük megadni N hatóanyag kg/ha-ban.

A szervestrágya típusát az alábbi táblázat szerint kérjük megadni:

Állatfaj Vonatkozó állatfaj kódok Szervestrágya típus kódja

vegyes 16 01

szarvasmarha 02, 03, 04, 05 02

sertés 06, 07, 08 03

baromfi 09, 10, 11, 12, 13 04

juh, kecske 14, 15 05

01 06

Amennyiben egy adott területegységen adott évben egy mezőgazdasági tevékenységet folytató egyetlen növényfajt (vagy növényfajtát) termeszt és a területen egységes tápanyag-gazdálkodást folytat, úgy a tábla azonosítására alkalmas szám feltüntetésével, külön lapon az érintett hrsz.-ok felsorolásával, a területre kijuttatott trágya átlagértékeit tüntesse fel.

3.3. Nyilatkozat a más gazdálkodónak átadott, vagy más gazdálkodótól átvett trágyáról

Amennyiben egy állattartó telepen keletkezett trágya nem abban a gazdaságban kerül felhasználásra ahol keletkezett, hanem tápanyag-utánpótlásra vagy egyéb felhasználásra (komposztálás, biogáz-előállítás stb.) átadásra kerül más gazdálkodó részére, fel kell tüntetni az átvevő adatait (név, cím, regisztrációs szám). Amennyiben más gazdálkodótól átvett trágya kerül felhasználásra, a trágyát átadó gazdálkodó adatait kell megadni.

A táblázat első két oszlopában kérjük jelezni, hogy trágyaátadásról vagy más gazdálkodótól történő trágyaátvételről van szó. Meg kell adni továbbá az átadott/átvett szervestrágya mennyiségét hígtrágya esetén m3-ben, istállótrágya esetén tonnában. A szervestrágya típusa rovatban a 3.2. pontban megadott táblázat kódjait kérjük, használják.